Beindult az ASE szekere

Vasárnap este Horváth Imre, a Sopron edzője volt csapata, az ASE ellen készült győzelemre. Mindkét gárda sikerrel hangolt a találkozóra, ugyanis a kék-fehérek Zalaegerszegen, az Atom pedig hazai pályán nyert a Szeged ellen. Az első tíz percben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a start után minimális, 24-20-as tolnai vezetést mutatott az eredményjelző. A második negyedben tovább folytatódtak az izgalmak, mivel az utolsó akciót elrontották Vojvodáék, a félidőben 45-43 lett az állás az ellenfél javára. A szünet után is a soproni KC maradt lendületben, azonban Kámán és Williams percek alatt felpörgette a játékot, így hiába kért időt Horváth Imre, az etap végére visszavette a vezetést az ASE, írja a bb1.hu honlapja. A hajrára állandósult a két csapat közötti 4-5 pontos különbség és bár lendületesen küdzött a Sopron, végül a papírforma érvényesült és győzött a bővebb kerettel rendelkező Atomerőmű SE. A tegnapi összecsapást a Paksi Kistérségi Televízióban hétfőn és kedden 17 óra 30 perctől felvételről láthatják.