Hulladékgazdálkodási rendszer: 2012-ben indulhat a beruházás

2010 decemberében nyújtotta be a második fordulós pályázati anyagot a Paks és környékbeli hat település által az új paksi hulladékgazdálkodási rendszer, azaz többek között az új hulladékkezelő központ megvalósítására alakított társulás. A pályázati támogatásról szóló szerződést idén júniusban kötötték meg. A munka a nyertes ajánlattevő kiválasztásához szükséges dokumentációk összeállításával folytatódott, ezek mindegyikét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jogi és közbeszerzési szempontból is vizsgálja. Folyamatban van a kivitelezést levezénylő mérnök kiválasztása, valamint a projektmenedzsment felállítása, emellett készül az a lakossági szemléletformáló program, amely az új szeméttelep nagyobb kihasználását célozza meg. A kivitelező kijelölését és a gépek beszerzését biztosító közbeszerzési eljárások várhatóan még decemberben elindulnak, tájékoztatott Hoffmann Zoltánné, lezárulásuk után az építkezés a tervek szerint 2012. február végén elkezdődik, tette hozzá a projektkoordinátor. A beruházás várhatóan 2013 januárjában juthat el a próbaüzemig.

Az új hulladékgazdálkodási rendszer megvalósításának költsége több mint másfél milliárd forint, a pályázat mintegy hetvenkét százalékos támogatásról szól. A fennmaradó önerőt a települések lakosságszám-arányosan vállalták. Madocsa, Bölcske, Nagydorog, Pusztahencse és Györköny ennek biztosítására a Paksi Atomerőmű Zrt. által életre hívott Jövőnk Energiájáért Alapítványtól nyert pályázati támogatást.