Megszegte némasági fogadalmát a Paks

Szeptemberben, Tomiszlav Szivics nevezetes dühkitörését követően hívta életre a Birométer rovatot a Pepsifoci.hu elnevezésű sportoldal, amely folyamatosan frissített rangsort állít fel arról, melyik magyar bírót szidták a legtöbbet a futballszezonban. A játékvezetők rangsorát sokáig a Vasas bírája, Kovács J. Zoltán vezette, most viszont az első helyet Solymosi Péter vette át, így ő lett az őszi idény legtöbbet kritizált bírója. A Birométer rovat azonban nem csupán a játékvezetők teljesítményét értékeli, a futballcsapatokat is rangsorolja aszerint, melyik klub veszi leggyakrabban szájára az ítészeket. Az MVM Paks különleges helyet foglal el ezen a listán, ugyanis pár héttel ezelőtt még ez volt az egyetlen néma csapat, azaz a legkevésbé kritikus egylet.

Arról, hogy ősz végére nem maradt néma csapat a mezőnyben, a Paks kapitánya intézkedett, Vayer Gábor egy megyei lapban emelt szót az ellen, hogy Farkas Ádám kiállította: – Nem voltam ideges. Amúgy pedig teljesen jogtalannak éreztem a kiállításomat. Más bajnokságban mindennaposak az ilyen ütközések, nagyon mérges vagyok, hogy egy ilyen miatt állítottak ki – nyilatkozta a futballista. Nyilvánvalóan kritika és kritika között is éles különbség lehet, nem lehet egy kalap alá venni egy durva megnyilatkozást azzal, ha valaki egy félmondatos utalást tesz arra, ha nem volt mindennel elégedett. Éppen ezért pontozza is a honlap az egyes nyilatkozatokat, így a Paks továbbra is előkelő helyet foglal el a szolid csapatok tabelláján.