A helyi MSZP nem érti Mesterházyt

Fotó: Paksi Hírnök archív

Az MSZP Tolna Megyei 2. számú Választókerületi Társulás tagsága, vezetése megdöbbenéssel értesült a médiából az MSZP elnöke bejelentéséről. Mint korábban megírtuk, Mesterházy Attila úgy nyilatkozott, hogy a párt nem támogatja a paksi atomerőmű bővítését.

Érthetetlen a paksi és környékbeli szocialisták számára az ügyben bekövetkezett váratlan pálfordulás, áll a helyi szocialisták szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében, amely így folytatódik: – Meggyőződésünk, hogy Magyarország energiabiztonsága a belátható jövőben csak a nukleáris erőmű teljesítményének bővítésével képzelhető el, mindezt a 2010 évi választási programunkban is leszögeztük. Ezen túl a beruházás gazdaságélénkítő hatása is jelentős – áll a Faller Dezső által szignált közleményben. A helyi MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország számára létfontosságú kérdést rövid távú politikai célokra használja fel bárki.

A közlemény kiemeli: az atomerőmű társadalmi elfogadottsága egyértelmű, helyben, Pakson és környékén pedig kifejezett egyetértés alakult ki a bővítésről. – A város, a térség helyi ügyeiben a rendszerváltás óta egyetlen politikai szervezet sem használta önös érdekeire az atomerőművet. A paksi és környékbeli szocialisták most sem, a jövőben sem fogják ezt megtenni – zárul a sajtókommüniké.

Mesterházy Attilát egyébként csütörtökön várta Paksra a helyi MSZP, a pártelnök azonban hivatali elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a meghirdetett karitatív rendezvényen.