Görögök vinnék a paksi játékost

Fotó: paksifc.hu

Paksi játékossal erősítene egy görög együttes, a Doxa Damasz. Az nb1.hu értesülései szerint az élvonalbeli égei klub Bartha Lászlóért rövidesen konkrét ajánlatot tesz, az állítást a futballistát képviselő Paunoch Péter bár megerősíteni nem akart, cáfolni sem cáfolt. A Doxa jelenleg utolsó a görög bajnokságban, ám az élmezőnyben lévő együttesekhez képest 6-7 találkozóval is kevesebbet játszott – a szezon előtti görög bundabotránnyal kapcsolatos események miatt fordulhatott ez elő. A 24 éves focista az nb1.hu érdeklődésére elárulta, szívesen igazolna a görög bajnokságba. – Úgy érzem megérettem arra, hogy külföldre szerződjek – mondta Bartha. Nem ő lehet az első-zöld fehér játékos, aki elbúcsúzik a Pakstól a téli átigazolási időszakban, korábban Haraszti, Böde és Éger után is érdeklődtek, utóbbi azonban a maradás mellett döntött.