Pakson marad a Costa Rica-i „Kertész”

Fotó: Molnár Gyula

33 ponttal, 94:61-re győzött kedden az Atomerőmű SE a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén hazai pályán a Szeged ellen. Völgyi Péter együttese negyedik tétmérkőzését is megnyerte 2012-ben, így magabiztos előny birtokában készülhet a jövő szerdai szegedi visszavágóra. Már a mérkőzés elején látszott, hogy nem bírja erővel Fodor Péter gárdája, az Atom viszont folyamatosan hozta a pontokat, a fordulás után a fáradó látogatókat fokozatosan felőrölte a piros-kék csapat. Gardener mellett Lorenzo és Nick Williams, Tóth Ádám valamint Vojvoda is remekül célzott, így 71:50-ről kezdték a felek a záró felvonást, melyben végképp eldöntötte a párharc kimenetelét az ASE.

A Szeged elleni kupamérkőzés után lejárt a Costa Rica-i Hernold Gardener próbajátéka. A légiós mindössze 16 perc alatt 26 VAL-értéket ért el, ezzel Morgennel együtt csapata legjobbja volt. 17 pontot dobott, 10 lepattanót szerzett és 2 alkalommal blokkolt is, írja a bb1.hu. Völgyi Péter elégedett volt a 205 centiméteres centerrel, akinek a szerződését így a szezon végéig meghosszabbították.