Ráharaptak Bödére

Fotó: Molnár Gyula

Mint korábban beszámoltunk róla, az MVM Paks középpályása, Böde Dániel ukrán csapathoz utazott próbajátékra, és bár a Csornomorec Odessza is figyeli a futballistát, a szintén Törökországban edzőtáborozó Zorja Luhanszk felkészülési mérkőzésén lépett pályára. Böde az első félidőt végigjátszotta, a beszámolók szerint több helyzetet is kialakított: két kiváló passzt is adott, a 23. percben pedig már maga vette célba az ellenfél kapuját, de az akcióból nem született gól. Szűk tíz perccel később két védőt megverve került helyzetbe, de éppen hogy a kapu fölé lőtte a labdát. A Nemzeti Sport értesülései szerint a paksi játékos jó benyomást tett a Zorja szakmai stábjára. – Néhány napon belül kiderül, hogy ajánlatot tesznek-e érte, de még ebben az esetben sem biztos, hogy a Zorjánál folytatja, mivel más klubok is érdeklődnek iránta – mondta a játékos ügyeit intéző Stijacic Radovan a Nemzeti Sport Online-nak.