Sikerrel szerepeltek az I. István Szakképző Iskola diákjai

Harmadik helyezést ért el az Iparfejlesztési Közalapítvány által szervezett Körözd le a hulladékot című tanulmányi vetélkedő dél-dunántúli régiós döntőjében az I. István Szakképző Iskola 9.a osztályos tanulóinak csapata. A vegyszerek témakör első fordulójában projekttervet kellett készítenie a diákoknak, akik a környezetbarát tisztítószerek a háztartásban című munkával jutottak a Pécsett megrendezésre kerülő második fordulóba. A döntőbe jutott csapatok a szövegesen beküldött pályázatok szemléltető résszel kiegészített bemutatásával zsűri előtt mérték össze tudásukat. A dobogós helyezést elért csoport tagjai Benke Márk, Csipai Laura, Feil Krisztián, és Stadler Erik.