Elismerés Paks polgármesterének a műemléki világnap alkalmából

„A régészeti örökségért Schönvisner István” emlékérmet vett át Hajdú János polgármester a város régészeti örökség megőrzése terén elért eredményeiért. A kitüntetést dr. Réthelyi Miklós miniszter adta át a Parlamentben április 20-án, a műemléki világnap alkalmával tartott ünnepségen.Négyen vehették át, köztük Hajdú János polgármester „A régészeti örökségért Schönvisner István” emlékérmet pénteken, a Parlament felsőházi termében, a műemlékvédelem területén kifejtett munkájukért. A paks önkormányzat az 1980-as évektől kezdődően minden évben jelentős összeggel támogatta a dr. Visy Zsolt által vezetett lussoniumi ásatásokat. Ennek köszönhetően a római erőd védelmi rendszere az 1990-es évek elejére már nagymértékben kutatottá vált, valamint jelentős leletanyag került a felszínre. Részben e régészeti anyag bemutatása, részben pedig a város helytörténetének megismertetése érdekében az önkormányzat 1993-ban megalapította a Városi Múzeumot, amely kiegyensúlyozott költségvetéssel működik létrehozása óta. A múzeumfejlesztési koncepció keretében minden évben történt kisebb-nagyobb mértékű fejlesztés mind a múzeumban, mind Lussoniumban. A dunakömlődi ásatásoknál a kétezres évek elején az addig több tulajdonos kezében lévő területet az önkormányzat megvásárolta, és egységesíttette a helyrajzi számokat.

A műemléki helyreállítás során a katonai tábor déli oldalán a tábor déli fala a két kaputoronnyal, egy hozzátartozó kaszárnya épület és az ezekre ráépült kiserőd műemléki rekonstrukciója készült el, megindult a terület parkosítása, e mellett infrastrukturális beruházások történtek. 2007-2008 folyamán felépült az északi erődfal és a két kaputorony, jórészt az önkormányzat saját költségvetéséből. A paksi önkormányzat is részese volt annak a nagyszabású programnak, amely a dunai limes szakasz világörökségi jelölésének előkészítését tűzte ki céljául. Az elmúlt év decemberében lezárult projekt során elkészült egy új kertépítészeti koncepció, a táboron kívül elhelyezkedő majdani fogadóépület terve, kétnyelvű megállító, illetve ismertető táblák Lussoniumban, a romkert új honlapja, valamint egy nemzetközi konferenciának is otthont adott Paks. Jelenleg is folyamatban van egy pályázat, ami Lussonium további fejlesztését célozza.