Mit nézzünk a hétvégén?

Mozi: A Keleti nyugalom című angol vígjátékot vetítik pénteken 20 órakor a kulturális központ színháztermében. A film főszereplői nem vágytak kalandra és nem akartak új életet kezdeni: egy csapat konzervatív britt nyugdíjas egy brosúra csalogatásának engedve mégis úgy dönt, hogy időskora utolsó éveit egy mesés indiai palotában tölti. Ám, amikor végre megérkeznek az áhított és meggyőzően olcsó új lakóhelyükre, egészen mást találnak, mint amit a hirdetés ígért. Kénytelenek alkalmazkodni az új helyzethez. Van köztük, aki idegenkedik, van, aki lelkesen kíváncsiskodik – de lassanként mind megértik, hogy valami különleges, nagy ajándék vár rájuk az országban, ahol semmi sem úgy működik, ahogy várnánk.

Kultúrmorzsák: Portréfilm készült Papp Olga paksi zenetanárról. Komáromi Anna Egy nap zenével – egy élet zenében című vizsgafilmjének bemutatója június 16-án 18 órakor lesz a kulturális központban. Szintén a házban tart életmódfejlesztő foglalkozást egy különleges hawaii módszerrel Bagdi Bella pénteken 18 órakor. A hét utolsó munkanapján ad zongorahangversenyt Tóth Emese este hattól a Pro Artis művészeti iskolában.

Borkóstolóval és vásári komédiával nyitja meg kapuit ismét a lakótelep közkedvelt találkahelye, a Terasz. A június 16-i évadnyitón 17 órakor Baranyi Ferenc: A lónak vélt menyasszony című vásári komédiáját a Paksi Színjátszók előadásában tekinthetik meg az érdeklődők. A nézőket nem csupán jó humorú előadással, egy pohár borral, Paks város borával, illetve zsíros kenyérrel várják a szervezők.

Június közepétől újra indul a helyiek által már jól ismert strand esték rendezvénysorozat. Az öt előadásos programsorozat keretében különböző műfajok, zenei stílusok felvonultatásával és színes kísérőprogramokkal kiegészülve kapcsolódhatnak ki az érdeklődők péntek esténként és hallgathatják az alternatív, a blues, a funky, az afro műfajok legjobb képviselőit. Az igazi kuriózum a programokban az, hogy ezeken a nyári estéken akár a medencében koktélt kortyolgatva is lehet élvezni az élő koncertek varázslatos hangulatát. Június 15-én a Tales Of Evening lép színpadra.