Három keréken a londoni olimpiára: Útban Róma felé

Fotó: Szaffenauer Ferenc

Elhagyta Velencét és Róma felé tart Treszl Gábor és Hunyadi Bence, akik június 23-án indultak el motoros expedíciójukra azzal a céllal, hogy a Földközi-tenger megkerülésével, Észak-Afrika romantikus vidékeit bejárva, többezer kilométeres kitérővel látogatnak el a londoni ötkarikás játékokra oldalkocsis Pannóniájukkal. Szerda este vadkempingezés közben érte őket utol újságírónk: a két fiatalember az Adige folyó partján telepedett le Ravennától úgy 80 kilométerre. Gábor és Bence a kemping ára miatt inkább az erdőt választották, de elárulták, nagyon kulturált környezetben sikerült sátrat verni. A terveknek megfelelően a páros útba ejtette a Doberdó-fennsíkot is, a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelyét, ahol több ezer magyar katona vesztette életét az első világháború alatt. Mint azt Gábor elmesélte, az egyik közelben található kis település, San Martino del Carso aprócska múzeumában is látogatást tettek. A házi múzeumot a falusiak nyitották meg a háborús relikviák, emlékek megőrzésére, ugyanis a környék aktív hadszíntérként működött, a háború idején szinte behálózták a lövészárkok. Egy helyi fiatalember kimondottan az ő kedvükre nyitotta ki a helyiséget, akinek régész édesapja sokat munkálkodott a tárlat megszervezésében.

A sok-sok látnivaló miatt Gábor és Bence nem teljesen a tervek szerint halad, a célkitűzés napi 250-300 kilométer, de elárulták, a kéthónapos túra összeállításakor hagytak maguknak tartalékot. A motorral komolyabb probléma nem lépett fel, csupán izzókat kellett cserélni, a csomagok súlya viszont felettébb aggasztó, így lehet, hogy útközben megszabadulnak pár holmitól. A tartalék felszerelések, alkatrészek, szerszámok mellett még egy-egy 25 kilós hátizsák is nehezíti a terhet, így lehet, hogy rövid római tartózkodásuk alkalmával kiszelektálnak pár dolgot. A Treszl-Hunyadi páros egyébként felváltva, 2-3 óránként cserélve segítik egymást a vezetőülésben. Következő beszámolónkkal szombaton jelentkezünk, eddigi írásainkat ide kattintva olvashatják.


Nagyobb térképre váltás