Elsősorban légióst keresnek Morgen helyett

Forrás: ase.hu

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nagy valószínűség szerint fel kell hagynia a profi kosárlabdázással Morgen Ferdinándnak. A válogatott keretbe is meghívott fiatal szívelégtelenség miatt szorul műtéti beavatkozásra. Morgen kiesése az ASE szakvezetésének is komoly fejtörést okozhat. Tóth János szakosztályvezető a bb1.hu-nak elmondta, hogy elsősorban légióssal pótolnák a tavalyi szezonban remekelő kosarast. – Olyan légiósban gondolkodunk, aki majd 4-es poszton is bevethető lesz. A két Williams-szel is tartjuk a kapcsolatot, közülük is elsősorban Lorenzoval vagyunk közvetlenebb viszonyban, azonban más játékosok is szerepelnek a kiszemeltek között – nyilatkozta Tóth a honlapnak. A piros-kék csapatnak egyébként centere már van, még két légiósra vadászik a szakvezetés.