Nem fizették ki Bödét?

Fotó: Molnár Gyula

A fradimob.hu információi szerint a Ferencváros még nem fizette ki az MVM Paksnak a Böde Dánielért járó összeget. A Ferencváros Szurkolók Szövetségének honlapján megjelentek szerint a zöld-fehér klub nem tudta átutalni a szerződésben meghatározott időpontig Böde Dániel átigazolási díját. Az FTC ekkor haladékot kapott, de a második dátumig sem sikerült teljesíteni a megállapodásban vállaltakat. A paksi klub ez eddig nem kívánta kommentálni a felvetést, sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarták a történetet, írja a hatharom.hu honlapja.

A 25 éves Böde Dániel a Ferencváros legnagyobb fogása volt az idei nyári átigazolási időszakban, a gólerős támadó középpályás Détári Lajos alakulatának egyik kulcsembere lehet a hétvégén rajtoló idényben. A játékos korábban a hatharom.hu-nak elmondta, hogy a megújulás jegyében igazolt a fővárosiakhoz, véleménye szerint pedig az első hat hely valamelyikét csíphetik meg.