Tűzijáték, Duna-átúszás, koncertek: augusztus 20-i programok

Fotó: Paksi Hírnök archív

A korábbi évekhez hűen a Szent István napi rendezvények idén is a hagyományőrzés, a néptánc, népzene jegyében szerveződtek. Az államalapítás, valamint az új kenyér ünnepén koncertek, tánccsoportok és egyéni fellépők kínálnak tartalmas, színvonalas szórakozást a Duna-korzóra ellátogatóknak. A városi ünnepség augusztus 20-án 9 órakor szentmisével veszi kezdetét, majd 10 órakor a Jézus Szíve templom előtti téren beszédet mond Tell Edit alpolgármester, közreműködik a 35 éves jubileumát ünneplő Paksi Városi Vegyeskar. A programok sorából idén sem maradhat el a közkedvelt Duna-átúszás, amelyre hosszú évek óta 9-től 11 óráig várják a jelentkezőket a kompkikötőben, majd a regisztrált úszókat átszállítják a Dunán, ahonnan a szokásrend szerint felügyelő hajók és hajósok kísérik a folyón átúszókat. Természetesen az időjárás, illetve a Duna vízállása befolyásolhatja a program megvalósítását, hiszen a Duna-átúszáshoz kedvező körülmények szükségesek.

11 órától a Roger Schilling Fúvószenekar biztosítja a jó hangulatot, majd délután négykor színpadra lép a Bölcskei Néptáncegyesület. Ezt követően Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán musical összeállítását hallhatja a közönség, majd este hat órától már a tehetséges paksi fiatalokból álló könnyűzenei társulat, a Tini Tüsik szórakoztatja a nagyérdeműt. Az est további részében a Duna Party Táncklub, valamint a Szaggató zenekar színesíti a programot, majd az eseményt a Tűzvirág Táncegyüttes előadása zárja. A fellépések után elsősorban a gyermekek nagy örömére új fények gyúlnak: az égen tűzijátékkal, a város alatt hömpölygő folyón pedig lampionokkal ünneplik az államalapítót.

Az ünnep előestéjén is a sétányra várják a lakosságot a néphagyományok jegyében szervezett színpadi műsorra, amelyet a Paksi Harmonika Együttes nyit népszerű melódiákkal és ismert magyar dalokkal augusztus 19-én 16 órakor. A paksi művészeti iskola égisze alatt működő, Papp Olga vezette csoportot a Vetővirág Népzenei Együttes követi a színpadon, majd a Paksi Szarkaláb Néptáncegyüttes után az Ismerős Arcok zárja az estet.