Györköny szomszédol a kulturális központban

Györköny lesz a vendég a Csengey Dénes Kulturális Központ Szomszédoló elnevezésű programján szeptember elsején, hogy megismertesse természeti, környezeti, szellemi értékeit, hagyományait, múltját és jelenét. Művészeti és termékbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, magyar és sváb táncokkal, zenével, népviseleti bemutatóval, játékokkal, gasztronómiai ínyencségekkel és egyéb meglepetésekkel várják a település képviselői az érdeklődőket. 15 órától az előtérben kézimunka és kézműves bemutatók, valamint fotókiállítás várja az érdeklődőket. Az eseményen résztvevők maguk is kipróbálhatnak régi mesterségeket, kézimunkákat, egyebek mellett a tutyi- és kapcakötést, rokka-fonást és a szappanfőzést. A Mini Expón pedig helyi termelők kóstolóval egybekötött termékbemutatója csalogatja a vendégeket. A Teraszon fánkpartit rendeznek zumba bemutatóval és közös tornával, emellett egész nap néptánccsoportok váltják majd egymást a színpadon. Az estet 19 órakor a Bábel zenekar koncertje zárja.

A program különlegessége, hogy azokat a látogatókat, akik elkészítenek egy hagyományos györkönyi süteményt és kóstolót hoznak belőle a rendezvényre, ajándékkal jutalmazzák. Az ehhez szükséges receptet a www.paksivmk.hu oldalon megtalálják. A paksi intézmény új sorozatát, a Szomszédolót a Paksi Kistérségi Közkincs Kerekasztal egy találkozóján felmerült ötlet alapján indították útjára, amelyen elsőként Németkér mutatkozott be a télen.