Az utcára dobták a házőrző tetemét

Köztisztasági szabálysértés miatt jelentett fel egy paksi családot a DC Dunakom Kft., munkatársa ugyanis a tulajdonosok közterületre dobták háziállatuk tetemét. A minap érkezett bejelentés egy telephely-tulajdonostól a céghez, hogy elviselhetetlen szag lepi el a
tűzoltósághoz közeli elkerülő út környékét. Ilyenkor a gyepmester kötelessége meggyőződni arról, hogy állati tetem okozza-e a problémát, őt értesítve ment ki a helyszínre a kft. városgondnoka. Függönybe bugyolálva találták meg az akkor már bomlásnak induló tetemet. A nagytestű, feltehetően keverék kutya már felpüffedve, talán másfél napja lehetett az utcán, mondta el lapunknak Rauth Konrád.

A gyepmester elárulta, bár chip nem volt a kutyában, ami alapján gazdáját azonosítani lehetett volna, gyanús volt számára, hogy előző nap valaki azzal hívta fel, hogy elpusztult a háziállata és vigye el. Noha magánháztól nem szállítanak el állatot, azt tanácsolta, temessék el a kertben a tetemet, így nem kerül semmibe és az egykori kedvenc is megkapja a végtisztességet. A tulajdonos vélhetően úgy gondolta, egyszerűbb, ha csak úgy kiteszi a kutyát, aminek azonban súlyos közegészségügyi, köztisztasági veszélyei vannak, mondta Zsigó Richárd, a helyszínelést végző városgondnok. Habár az utcán elhullott kóbor ebek elszállítása a gyepmesteri feladatok közé tartozik, háztól nem szállítanak el dögöt, azt a tulajdonosnak kell megtennie a lakosság számára is ingyen elérhető állati hullagyűjtő konténerbe, közölte Rauth Konrád.

A kutyatulajdonos ellen a DC Dunakom Kft. köztisztasági szabálysértés miatt tett feljelentést a kormányhivatalnál.A jövőben nehezebben kerülik majd ki az állattartók a hatóságot a nemrégiben szigorított állattartási törvénynek köszönhetően. Az augusztusi szigorítás szerint 2013. január elsejétől minden négy hónaposnál idősebb kutyát kötelező lesz transzponderrel (mikrochippel) megjelölni, és a már megjelölt, de még nem regisztrált kutyákat december 31-ig regisztráltatni kell az állami ebadatbázisban. Az e hónap elsején módosított kormányrendelet ötezer forintról tizenötezerre emelte az állatvédelmi bírság alapösszegét is, de többszöri jogsértés esetén akár több százezer forintos bírságot is ki lehet majd szabni. Tilos például kistestű ebet 10, közepes testűt 15, nagytestű kutyát 20 négyzetméternél kisebb területen tartani. Egyebek mellett rendelkeztek arról is, hogy tilos gerinces állatot gömb alakú akváriumban tartani, valamint, hogy a kutyák farkát csak az állat hétnapos koráig szabad kurtítani. Az állatvédelmi bírság alapösszegét a jogsértés körülményeitől függően felszorozzák. Büntetés kiszabásánál a legmagasabb, 10-es szorzót akkor kell alkalmazni, ha valaki állatot kínzott, illetve azt szélsőségesen rossz körülmények között tartotta vagy elűzte, elhagyta, kitette. Ez esetben a bírság összege százötvenezer forint.