Színházi bérletváltás

Igazi csemegével jelentkezik a színházi szezonban a paksi kulturális központ. A Kramer kontra Kramer című nagy sikerű regényt írója ebben az évben adaptálta színpadra, amelynek világpremierje az Orlai Produkció által a nyáron került a közönség elé. A tragikomédiától a vígjátékig több műfajba is elkalauzolja a közönséget a Csengey Dénes Kulturális Központ: a Monte Christo grófja Szomor György dalaival igazi musicalként mutatkozik be, a klasszikus alkotást, A Rózsák háborúját pedig a népszerű színész-páros, Détár Enikő és Rékasi Károly főszereplésével láthatják a nézők. Az öt előadásból álló Móricz és Latinovits színházi bérletet szeptember 10-13. között lehet megújítani, az újak váltására pedig szeptember 17-től 20-ig lesz lehetőség. Emellett hangversenyket is szerveznek felnőtteknek és az ifjabb korosztálynak egyaránt, továbbá ifjúsági színházi előadásokra várják a diákokat, a legkisebbekre pedig a gyermekbérlet vár. Utóbbiakat szeptember 24-27-ig árusítják. A bérlet- és jegyárakról a www.paksivmk.hu honlapon tájékozódhatnak.