Paks is a támogatottak között

Kétszáznégy millió forint odaítéléséről döntött a paksi atomerőmű alapítványa: a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) október 17-én Tolnán tartott kuratóriumi ülésén a rendelkezésre álló források egészének odaítéléséről döntött az idei esztendő második pályázati fordulójában. A forrásösszeg a kedvezményezett régiókban mintegy hárommilliárd forint további fejlesztést indukál.

A JETA a környezetében fekvő települések számára ad lehetőséget, hogy fejlesztési törekvéseikhez, az életminőség javításához, továbbá munkahelyteremtés céljából pályázatokat nyújtsanak be az alapítványhoz. Az idei második fordulóban 30 pályázat érkezett, az igényelt támogatás pedig meghaladta a 335 millió forintot. A rendelkezésre álló keretösszeg 204 millió forint volt, a kuratórium a teljes összeget odaítélte, tájékoztatott Mittler István kommunikációs megbízott.

A támogatott fejlesztések között paksi is szerepel, az alapítványi forrásnak köszönhetően kialakításra kerülhet városunkban a fogyatékkal élők- és idősek napközi otthona. Emellett érdemes kiemelni a Solt városában kiépülő, biomassza alapú fűtőművet és közműrendszert, amely a közintézmények többségének hőellátását biztosítja. Régi probléma oldódik meg Homokmégyen a közösségi konyha korszerűsítésével, továbbá Öregcsertőn a település központjában létesülő fedett buszmegállóval. Megújulhat a faddi és a tengelici polgármesteri hivatal épülete is és lehetőség nyílik az ordasi mini sportpálya burkolatának felújítására. Dusnokon pedig az iparterület ivó- és tüzivíz ellátásának megoldása nyithat lehetőséget újabb vállalkozások betelepüléséhez.

A kuratóriumi ülésen az eredményhirdetés mellett elfogadták az alapítvány 2012. első
háromnegyed évi pénzügyi beszámolóját és a korábbi nyertes pályázatokkal kapcsolatos
monitoring-jelentést.