Hírek röviden

Tizenhárom perc alatt négy gólt lőtt a Madocsa a Dunakömlőd hálójába a hétvégén, így gyakorlatilag a mérkőzés első felében eldöntötte a két csapat meccsét a megye kettes focibajnokságában. A Dunakömlőd jelenleg 10. a Keleti csoport bajnoki tabelláján.

A paksi önkormányzat városépítő bizottsága közzétette a védett épületek felújítási támogatására vonatkozó II. félévi pályázati felhívását. A pályázatokat október 29. és november 28. között nyújthatják be, az értékelés határideje december 14-e. Az idei keret még rendelkezésre áll, mert nem érkezett igény, ezért módosította a feltételeket a bizottság. A keretből elnyerhető összeg felső határát 500-ról 800 ezer forintra emelték, ennek fele vissza nem térítendő támogatás, fele öt év alatt törleszthető kamatmentes kölcsön, írja a teol.hu. Igényelni műemléki, helyi egyedi védelem alatt, illetve védett környezetben álló épületek felújítási munkáira lehet.