Az egyedi produkciót díjazták

A képen a győztes zenekar. – Fotó: Molnár Gyula

A korábbi évekhez hasonlóan ugyanazzal a céllal, de új szellemben rendezték meg Pakson immár 15. alkalommal az Országos Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivált. A célkitűzés ugyanaz: lehetőséget adni a bemutatkozásra azoknak a zenészpalántáknak, akik saját, egyedi élőzenés produkcióval állnak színpadra. A tehetségkutatóvá avanzsált zenei programon ezúttal a rendezvény fesztiváljellege dominált köszönhetően a fellépők műfaji sokszínűségének és annak, hogy a nevezők az eddigiekhez képest hosszabb szereplési lehetőséget kaptak, árulta el Ruff Ferenc. A szervezők idén is a szakmai útmutatásra helyezték a hangsúlyt amellett, hogy fellépési és hangszervásárlási lehetőséggel ajándékozták meg a legjobban szereplő együtteseket. A program költségeinek előteremtése egyre nehezebb, a pályázati lehetőségek beszűkülése miatt csak a helyi szponzorok támogatására számíthattak a program megszervezésében, árulta el Ruff Ferenc fesztiváligazgató. 

Idén a korábbi évekhez képest kevesebb nevezés és kevesebb érdeklődő is érkezett, ennek oka, hogy nem kedvezett a szervezésnek a szombatra eső munkanap, fogalmazott a szervező. A grémium tetszését idén a Plateful of Joy nevű enyingi zenekar egyedi témájú előadása nyerte el legjobban, amely fellépési lehetőséget nyert a 2013-as Hangfoglalás zenei kiállításra és a balatonboglári Légrádi Antal tehetségkutatóra, valamint rádiós bemutatkozást kapott a Fortuna Rádió jóvoltából.