Hírek röviden

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Járások és kormányablakok címmel rendezett sajtókonferenciát november 20-án a 2013. január 1-jével életbe lépő jelentős változásokról. A Navracsics Tibor miniszter vezette megbeszélésen Tóth Ferenc megyei kormánymegbízott elmondta, Tolna megyében 109 település hat járásba került: valamennyi önkormányzat oda, ahova kérte magát. A hat járás székhely – Bonyhád, Dombóvár, Paks, Szekszárd, Tamási, Tolna – mellett kilenc kirendeltség, valamint hetvenkilenc helységben települési ügysegéd is hozzájárul az ügyintézés gördülékenységéhez. A járási rendszerben Tolna megyében több mint négyszázan dolgoznak, a vezetőket már felterjesztette a kormánymegbízott.

Civil szakmai találkozó helyszíne lesz a Csengey Dénes Kulturális Központ november 26-án. A ház és a Tolna Megyei Civil Információs Centrum közös programján Hogyan maradjak közhasznú? címmel Csík Attiláné szervezetfejlesztési tanácsadó tart előadást az aktuális civil szervezeti kérdésekről, valamint tájékoztató és gyakorlati segítségnyújtás hangzik el a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásaihoz.

A paksi evangélikus templomban december elsején 17 órakor műsorral egybekötött adventi gyertyagyújtást tartanak, az ünnepi estre és az azt követő szeretetvendégségre mindenkit szeretettel várnak. A templomban délelőtt 10 órától könyvvásár is lesz.

Módosult a férfi bajnoki kézilabda mérkőzések paksi fordulójának helyszíne és időpontja. A Paksi KSE II.-Paksi KSE összecsapás a madocsai sportcsarnokban lesz november 24-én 16 órakor, az eseményre minden kézilabda rajongót várnak. További információ a pkse.hu honlapon.

Idén is ellátogat a paksi Városi Múzeumba a Mikulás december 5-én és 6-án. Az eseményre várják az óvodás és kisiskolás gyerekeket.