Közel kétszázan álltak színpadra

Fotó: Molnár Gyula

Négy művészeti ágban közel kétszáz gyerek lépett színpadra 122 produkcióban az immár kilencedik alkalommal megrendezett Ki mit tud? tehetségkutató versenyen a Csengey Dénes Kulturális Központban. A minősítő versenyre vers-, mese-, prózamondás, hangszeres zene, ének és tánc kategóriában jelentkezhettek a diákok. A legnépesebb mezőny ez alkalommal is a vers-, mese,- prózamondás volt, az először tavaly meghirdetett ének kategóriában pedig megduplázódott a résztvevők létszáma, akiknek előadását szakértő zsűri értékelte, írja a paks.hu. Az idei Ki mit tud-on? 14 produkció érdemelt aranyminősítést. Vers és prózamondó kategóriában: Tóth Flóra, Füller Anna, Parrag Réka és Miller Oliver Tibor. Ének kategóriában Budai Boglárka, valamint Ijjas Noémi és Kovács Krisztina. A hangszeres zene legjobbjai között végzett a Tengelici Iskola Citera Szakköre, Takács Nóra, Miller Oliver Tibor, valamint Klenk Réka és Török Krisztina. A tánckategóriában Huszárik Márton, Mezősi Judit és Rátkai Márton, illetve a Joyfullnes nyerte el leginkább a zsűri tetszését.