Rendben halad Kiss Tamás felépülése

Az MVM Paks rutinos középpályásának, Kiss Tamásnak rendben folyik a rehabilitációja, márciusban visszatérhet a pályára, tájékoztat a klub honlapja. A játékos térdét még szeptemberben operálták meg. – Az eddigi kontrollvizsgálatok azt mutatták, hogy olyan állapotban van a térdem, amilyenben ebben a stádiumban lennie kell. Tehát eddig minden rendben, igaz, komolyabb terhelést még nem kapott, mivel még nem adhatok neki. Hetente két alkalommal járok gyógytornára, mellette konditeremben erősítek, és úszni is eljárok. Kicsit fárasztó, de szükség van rá – nyilatkozta a 33 éves labdarúgó.