Helyet találhat a klubvezetésben
Éger László marad, ifjabb Haraszti Zsolt visszatérhet, Böde Dánielért pedig még nem érkezett ajánlat – ezek a legfrissebb információk az
TovábbÉger László marad, ifjabb Haraszti Zsolt visszatérhet, Böde Dánielért pedig még nem érkezett ajánlat – ezek a legfrissebb információk az
TovábbJanuár 6-án 19 órakor a Barátság extrákkal című amerikai-angol vígjátékot vetítik a művelődési központ színháztermében. A sztori szerint egy rámenős
TovábbA karácsonyi szünet után tért vissza Paksra a térdműtéte után lábadozó Lee Nailon. Az amerikai magasember a héten alapos kivizsgáláson
TovábbMagyarország az államcsőd felé rohan, jelentette ki Mesterházy Attila tegnap paksi sajtótájékoztatóján. A Magyar Szocialista Párt elnöke az atomerőműbe is
Tovább– Paksot elkerülték a botrányok, dolgozni tudtak és nem a hadakozásra kellett az energiát fordítani, ez a legnagyobb siker –
TovábbMeglepetésként hatott, hogy ifjabb Haraszti Zsoltot szemelte ki erősítésként a Videoton számára Paulo Sousa. A legfrissebb hírek szerint azonban elképzelhető,
TovábbAz évente hagyományosan megrendezésre kerülő sváb bál az idei éveben sem maradhat ki a szórakozni, táncolni szeretők programjából. Remek zenével,
TovábbA katasztrófavédelem januártól egységes állami irányítás alatt, rendvédelmi szervként működik, magában foglalva a tűzoltóságot is. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
TovábbHagyományosan januárban árusítják ki az elmúlt év magazinjait, hobbilapjait, folyóiratait Pakson a Városi Művelődési Központ könyvtárában. A beiratkozott olvasók az
TovábbRövidesen megjelennek a munkagépek a városi rendelőintézet melletti területen, ugyanis megkezdődik a gyógyvízre épülő gyógyászati központ kivitelezése, tájékoztatott Dávid Ildikó
Tovább