Spanyolországban járt a TEIT

Az önkormányzatok és a radioaktívhulladék-elhelyezés aktuális helyzete állt a középpontjában annak a nemzetközi konferenciának, amit Spanyolországban, Hornachuelos városában szervezett a Nukleáris Létesítmények melletti Európai Önkormányzatok Csoportja (GMF) február utolsó napjaiban. Tíz országból mintegy 130 fő vett részt a rendezvényen. A vendéglátó spanyol polgármesterek és önkormányzati képviselőkön kívül magyar, svéd, angol, francia, holland, szlovák, cseh, litván és szlovén küldöttségek vettek részt a találkozón. Hazánkból a TEIT-társulást Török Ferenc elnök és Gáncs István társelnök képviselte. A TETT társulás teljes létszámmal volt jelen, Boda térségét Kovács Győző, a Nyugat–Mecseki Társadalmi Információs és Területfejlesztési Társulás elnöke, a püspökszilágyi térséget pedig Edelman György, az Izotóp Tájékoztató Társulás első embere képviselte.

gmf

A GMF szervezet megalakulása óta egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy tagjai a tagországok helyszínein közvetlenül ismerjék meg az önkormányzatok és a nukleáris létesítmények kapcsolatrendszerét. Az elgondolás helyességét a spanyol konferencia is igazolta, tudtuk meg Gáncs István TEIT-társelnöktől. A kétnapos rendezvény első napján előadások hangzottak el, a tagországok önkormányzati társulásai bemutatták tevékenységüket és beszámoltak az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről. Dohóczki Csaba, a GMF alelnöke a magyar beszámolóban kiemelte, hogy a paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbítása és a Bátaapáti radioaktív hulladéktároló átadása jó példa az üzemeltetők és a lakosság közötti példaértékű együttműködésre. A konferencia második napján a résztvevők megtekintették az El Cabril kis és közepes aktivitású végleges radioaktív hulladéktárolót.