Több hibát nem engedhetnek meg

Szombaton visszavette pályaelőnyét a Körmendtől az Atomerőmű SE, miután az első találkozón hazai pályán meglepetésre a vasiak kerekedtek felül. A folytatás így sem lesz könnyű, a Körmend egészen biztosan nem adta még fel, komolyan kell tehát venni a keddi meccset is, hiszen egy újabb elveszített hazai találkozót már nem engedhetnek meg maguknak a piros-kékek. – Sok újításra nincs szükségünk, ezt a szombaton mutatott színvonalat kell tartanunk. Elsősorban a védekezésben nyújtott jó teljesítményünket kell megismételni, támadásban pedig ha jó ritmust hozunk és a lepattanókra is figyelünk, akkor nem lehet baj – nyilatkozta Schmidt Béla vezetőedző a BB1.hu-nak. A párharc következő felvonását tehát ismét a Gesztenyés úti sportcsarnokban rendezik április 30-án kedden 18 órakor.