Főzőverseny és civil nap a szezonnyitón

Mintegy nyolcszázan vettek részt a pénteki Duna-parti szezonnyitó programokon. A halászléfőző versenyhez az idén először társultak a civil nap eseményei, kellemes kikapcsolódást kínálva gyermekeknek és felnőtteknek. Megnyitó beszédet Hajdú János polgármester mondott a víziszínpadon. Összesen 19 csapat nevezett be a főzőversenyre, első helyen Adorján Mihály és családja végzett, a második a Csengey Dénes Kulturális Központ csapata, a harmadik pedig a Vetővirág Népzenei Együttes lett. A különdíjat a Dunakömlődi Borbarát Kör halászléje érdemelte ki.  - Fotó: Molnár Gyula
Mintegy nyolcszázan vettek részt a pénteki Duna-parti szezonnyitó programokon. A halászléfőző versenyhez az idén először társultak a civil nap eseményei, kellemes kikapcsolódást kínálva gyermekeknek és felnőtteknek. Megnyitó beszédet Hajdú János polgármester mondott a víziszínpadon. Összesen 19 csapat nevezett be a főzőversenyre, első helyen Adorján Mihály és családja végzett, a második a Csengey Dénes Kulturális Központ csapata, a harmadik pedig a Vetővirág Népzenei Együttes lett. A különdíjat a Dunakömlődi Borbarát Kör halászléje érdemelte ki. – Fotó: Molnár Gyula