Hírek röviden

Idén már negyedik éve szervezi meg általános iskolás korú gyerekek számára Kreatív Táborát Hatvani Szabolcs. Június 24-től július 3-ig és augusztus 5-től 14-ig tartanak a turnusok, amelyek helyszíne a Kelet-Mecseki Tájvédelmi Körzet határán található Váraljai Parkerdei Ifjúsági Táborban lesz. A tábor vendége lesz Koltai Róbert színművész is, aki kabaréműsorával lepi meg a kicsiket. A programról bővebb tájékoztatót ide kattintva olvashat.

Jutalomútra hívja rendszeres látogatóit június 18-án a Csengey Dénes Kulturális Központ könyvtárának filmklubja. Dunaújvárosba a Dózsa Moziba látogat a csoport, ahol már digitális vetítővel sugározzák a filmeket, ezt a technikát tanulmányozhatják a kirándulók. A rendhagyó tárlatvezetés után együtt nézik meg a Szemfényvesztők című új amerikai akciófilmet. A filmklubban az idei évad véget ért, nyári szünet következik, de szeptembertől ismét várja a tagok ötleteit, filmajánlóit Gyulai István szervező.