Nukleáris musicalben paksi gyerekek

Paksi gyerekek is csatlakoztak az Atomkölyök programhoz. Ezt a nemzetközi ifjúsági programot az orosz atomipari konszern, a Roszatom indította útjára 2009-ben. Az Atomkölykök, azaz a Nuclear Kids bázisa idén Magyarországon, Keszthelyen van. Itt töltenek el egy hónapot az Európa különböző országaiból érkező gyerekek, s tanulnak meg egy számukra írt musicalt. A premier július 30-án a keszthelyi színházban lesz, másnap Pakson, majd Prágában és több orosz városban is előadják a darabot. Az immár ötödik alkalommal szervezett akció keretében az atomágazathoz köthető városokban élő gyerekek közül válogatott társulat tanul meg és ad elő egy zenés színdarabot. A résztvevők között bolgár, cseh, dél-afrikai, indiai, magyar, koreai, orosz, török és ukrán
gyerekek vannak. A részvételre nyolc magyar fiatal kapott lehetőséget, többségük paksi és a Tini Tüsik keretében Cseke Klárától már eddig is tanult énekelni. Az énektanár elmondta, hogy nagy megtiszteltetés és öröm számukra ez a lehetőség, éppen ezért komolyan készültek. A Tini Tüsik eredetileg kórusként alakult, de az utóbbi időben a szóló előadásokra koncentráltak. Ezt most „megfejelték” azzal, hogy kizárólag angol nyelvű dalokat tanultak, hogy a szereposztásnál még jobb eséllyel induljanak a paksi gyerekek.

A Tini Tüsik közül heten: Budai Boglárka, Baricz Dorina, Ijjas Noémi, Leber Veronika, Ledneczki Virág, Kozma Simon és Horányi Bence csatlakozott hétfőn a táborozókhoz, velük együtt nyolc magyar fiatal erősíti a NucKids csapatát. Az Atomkölyköket az orosz atomenergetikai ipart átfogó Roszatom állami konszern azzal a céllal indította el, hogy eloszlassa az atomenergetikával kapcsolatos tévhiteket, közösséget építsen, és tartalmas pihenést biztosítson a gyerekeknek a nyári szünidőben. A program lehetőséget teremtett az orosz atomenergetikai ipar távoli, mindmáig zárt orosz városaiban élő gyerekek számára, hogy kimozduljanak és világot lássanak. A zárt városok olyan közigazgatási egységek Oroszországban, amelyekben a stratégiai ágazatnak számító atomenergetikai, űrkutatási, illetve hadiipari tevékenység folyik.

A szovjet időszakban sokszor csak számmal jelölték ezeket a városokat, és térképen sem tüntették fel őket. Jelenleg az orosz Honvédelmi Minisztériumhoz, a Roszatomhoz és a Roszkozmoszhoz tartoznak. A 2011-es adatok szerint 42 ilyen város található Oroszország területén. A NucKids tavaly lépett ki az ország határain túlra, amikor az Álom megálló című musicalt Oroszországon kívül, Budapesten, majd Zánkán is bemutatták és a siker nyomán esett a választás Magyarországra az idei tábor helyszíneként. Keszthelyen a gyerekeket színházi szakemberek segítik. A fellépők naponta reggel 9 órától este 9 óráig próbálnak. Ugyanakkor a táborozás nemcsak a gyakorlásról és a fellépésről szól, jut idő a szórakozásra is. Vasárnaponként kirándulni mennek. Keszthelyről Bécsbe látogatnak és a balatongyöröki élményparkot is felkeresik.