Hírek röviden

A paksi Fiola Attila is helyet kapott a jövő szerdai, csehek elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében, írja a topfoci.hu. Az Egervári Sándor szövetségi kapitány vezette szakmai stáb 23 játékosnak küldött meghívót a szeptemberi, sorsdöntőnek ígérkező világbajnoki selejtezők előtti utolsó felkészülési találkozóra.

Az eddig érvényben lévő másodfokú hőségriasztást harmadfokúra emelte és augusztus 8-án 24 óráig meghosszabbította az országos tisztifőorvos.

Az Alstom az új metrókocsik után a paksi atomerőmű felújítását is megkapta, írja az origo.hu. 2021-ig évente egy-egy generátort kell felújítania az Alstom-csoportnak, amely elnyerte alétesítmény egyik felújítási munkálatát.

A Szelidi-tó Amatőr Strandröplabda Bajnokság harmadik fordulóját augusztus 3-án rendezték. Ezúttal 17 csapat vett részt a tornán, közülük kettő Svédországból érkezett. A nemzetközi tornán a paksi csapat – Bérdi Kata, Peti Ákos, Moró Attila – nyolc győzelemmel megnyerte a kupát.

Ha egy kisgyermek úgy nő fel, hogy van egy fája, ahhoz érzelmileg kötődni fog és később is szeretettel fordul majd a természet felé. Ezzel a céllal hirdette meg idén is évről évre ismétlődő akcióját az Önzetlenül Környezetünkért, Otthonunkért Munkacsoport Alapítvány az atomerőmű, az önkormányzat, valamint a Gemenci Erdő- és Vadgazda Zrt. támogatásával. Az „Ültess fát, életfát” program lényege, hogy azok a családok, ahol az átadást megelőző esztendőben (2011. október 1. és 2012. szeptember 30.) született kisbaba, facsemetét kérhetnek. Jelentkezni írásban lehet, a Tolnai út 54-es címen vagy az eletfa2012@gmail.com e-mail címen október 5-ig.