Ötezerre nőtt a paksi bolhások száma

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Már az ötezer főt is meghaladta a paksi bolhások száma. Azért senki ne rohanjon hirtelen gyógyszertárba bolhaellenes szerért, ugyanis nem járványról van szó, csupán ekkorára duzzadt az internetes Paksi Bolhapiac tagjainak a száma. Szlanyinkáné Lévai Heléna szervezővel még 2012 tavaszán készítettünk interjút, amikor a kirakodóvásárok hagyományának újraélesztése céljából a Csengey Dénes Kulturális Központ árkádjai alatt megszervezte az első zsibvásárt az amerikai garázsvásárok mintájára. Már akkor jelezte az árusok és érdeklődők szép számú forgataga, hogy érdemes a folytatásban gondolkozni. Heléna nem is tett másként, azóta pedig minden hónap második szombatján rendszeresen szerveznek bolhapiacot a paksi piactéren a kora reggeli órákban. Könyvek, ruhák, játékok,CD-DVD, edények, lakberendezési tárgyak és szobanövények garmadája cserél itt gazdát, az akció olyan sikeres, hogy mára szinte önműködővé vált a rendszer. A program már különösebb szervezést sem igényel: a piactéren 8-tól délig lehet felforgatni az árusok asztalait, aki pedig eladóként érez kedvet csatlakozni, összepakolja otthon a motyóját, keres egy szabad asztalt, kitereget, és várja a vásárlókat, illetve Hum Péterné Mártit, aki a helypénzt szedi. A kipakolás során az asztalokról fotók készülnek, amelyeket feltöltenek a virtuális Paksi Bolhapiac oldalára, így aki nem tudott ellátogatni a hagyományos vásárra, utólag még nézelődhet az áruk között.

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

A kirakodóvásár újra fénykorát éli, és annak oka, hogy ezt egy közösségi oldalon is megszervezték az, hogy könnyebb a monitor előtt üldögélni, mint bebarangolni száz meg száz turkálót, butikot, piacot, mondja az oldal egyik társkezelője, Jeneiné Zsófia. Heléna hozzáteszi, a rendkívüli érdeklődés miatt havi egy alkalom önmagában kevésnek bizonyult, és sokan nem is jutottak el a piactérre, ezért olyan fórum is kellett, ahol kevesebb szervezéssel és ráfordításával több embert lehet elérni. A netes csoport szabályai a felbukkanó problémákra reagálva folyamatosan változnak, januártól megújulást terveznek, mivel a feltöltött képek mennyiségét már nehezen kezeli a rendszer. A terebélyes felhasználói csoport ügyeinek gondozásához csatlakozott Lisztmayerné Bock Brigitta, Szabó Eszter és Jeneiné Rajczi Zsófia, akik nap mint nap karbantartják az oldalt. Zsófia elárulta, szó szerint minden felkerül a kirakatba, ami eladó lehet, de szigorú szabályokhoz kötve: az eladó feltölti a képet, az érdeklődő foglalja, majd kifizeti – ez a menet, az átvételről privát csatornákon egyeztetnek a felek.

A bolhapiac saját tulajdonú, használt holmik adás-vételét jelenti, ebbe a kategóriába régi komód, használt kazán, ágyneműhuzat, gyerekruhák, szobanövény, játékok, könyvek, lábbelik, bizsuk, bébiholmik, egy szóval szinte bármi belefér, de tilos árusítani például gyógyszert, fegyvert, lőszert, vegyszert, vagy nem jogtiszta tartalmú lemezt. Licitálás nincs, az oldal házi szabálya szerint eladáskor az érdeklődés sorrendjét kell figyelembe venni, ha valaki jelzi, hogy érdekli egy termék, az már „stoppolásnak” minősíthető, tudomása nélkül eladni a holmit nem etikus. Nyugtát természetesen nem kell adniuk az eladóknak, mondja Heléna, de saját készítésű holmi vagy saját termelésű élelmiszer adóköteles, ennek árusítását a szervezők nem támogatják. A csoport már indulásakor nagy érdeklődésre tartott számot, első körben csatlakoztak hozzá anyukák, akik szabadulni akartak a kinőtt gyerekholmiktól, és esetleg más méretre cserélték volna őket, majd folyamatosan jelentkezett a csoportba minden olyan ember, akinek feleslegessé vált otthon ez-az. Brigi hozzátette, korábban maga is bababörzék rendszeres látogatója, eladója volt, a virtuális kezdeményezésben pedig látott lehetőséget és pedagógusként könnyen is ki is jön a felhasználókkal.

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Az oldal vonzerejét abban látja, hogy sokaknak fontos a vadászat öröme, jó rálelni egy-egy kincsre, olcsón, jó minőségben kifogni valamit igazi sikerélmény. Zsófia úgy véli, a bolhapiacozás néhányaknak szinte létforma, de a mai világban meg is kell keresni a spórolási lehetőségeket. Jó hangulatban zajlanak az adásvételek, rengeteg minőségi dolog kerül szem elé, a bolti árnál jóval olcsóbban, az építőanyagtól a műszaki holmiig sok minden. Mások a megunt holmikat sajnálják kidobni, és örülnek, ha tulajdonuk újrahasznosul, nem kell szemétbe dobni, hiszen valaki még örül neki, véli Heléna. Az oldalon megosztott dolgokat érdemes kreatív szemmel is figyelni: bögréből lehet még virágtartó, tarka ruhából pedig gyerekjelmez.