Történelmi pillanatként élték meg a szolgálati igazolvány átvételét

Fotó: katasztrófavédelem.hu
Fotó: katasztrófavédelem.hu

Szolgálati igazolványt kaptak az atomerőmű létesítményi tűzoltóságának tagja. Az igazolványt Wéber Antal tűzoltó ezredestől, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától vették át.

A katasztrófavédelmi igazgatóság úgy tájékoztatott, hogy a jogszabályi előírások szerint az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a szervezet tagját – amennyiben megfelelt a törvényben előírt feltételeknek – egységes igazolvánnyal látja el. – Az, hogy a létesítményi tűzoltóság tagjai is szolgálati igazolványt kaptak, egyrészt a katasztrófavédelem szervezetén belül a tűzoltók összetartozását erősíti, másrészt a létesítményi tűzoltók számára is egyfajta védelmet nyújt azzal, hogy most már igazolhatják, hogy közfeladatot ellátó személyek – mondta Wéber Antal. Bőhm Péter tűzoltóparancsnok történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, az igazolvány szerinte a szakmai feladatok elvégzésére való alkalmasság elismerése.

A létesítményi tűzoltóság a tűzoltási és műszaki mentési feladatok elvégzésére a gazdálkodó szervezet által létrehozott, önálló működési területtel nem rendelkező tűzoltóság. A paksi atomerőmű létesítményi tűzoltósága az ATOMIX Kft. szervezetén belül, a Tűzoltási és Kárelhárítási Szakágazat keretében látja el 1986. óta a Paksi Atomerőmű mobil tűzvédelmét. Főfoglalkozású létesítményi tűzoltóságként 1994. július 1-je óta működik. 1999 óta, a tűzoltási és kárelhárítási tevékenységre Európában elsőként bevezetett ISO minőségirányítási rendszert működtetve tevékenykednek. Rendszeresen részt vesznek a szakmai és sportversenyeken, amelyeken rendszerint kiváló eredménnyel végeznek.