Hétezer embernek nyújthat munkát a bővítés

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

A paksi erőmű bővítésének építőipari kivitelezésében 4500, a szolgáltatói szektorral együtt mintegy hétezer ember munkájára lesz szükség a beruházás kezdetétől tíz éven át – mondta a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MTI-nek. Fischer Sándor hozzátette: azt szeretnék, ha a tízmilliárd eurós beruházás folyamán mind az építőipari munkákban, mind a kereskedelemben, vendéglátásban, egészségügyi, kulturális szolgáltatások területén minél nagyobb arányt érnének el a Tolna megyei vállalkozások. Február elején a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern magyarországi képviselője Szekszárdon tájékoztatta a Tolna megyei vállalkozásokat a beruházásban való részvétel lehetőségeiről. A kamarai elnök ezzel kapcsolatban elmondta, az oroszok elsősorban építőipari, kiemelkedően pedig a betonacél-szerkezetek gyártóinak jelentkezését várják. Tájékoztatása szerint a Rusatom Overseas Zrt. eddig három Tolna megyei, kkv-nak minősülő céget regisztrált, a vállalkozásoknak ezután kell átesniük a feltételként megszabott minősítésen. Fischer Sándor ugyanakkor kiemelte, a hazai cégeknek nem lesz könnyű kihasználniuk a 40 százalékos beszállítói arány lehetőségét, hiszen meg kell felelniük nemzetbiztonsági szempontoknak, emellett megfelelő kapacitással és a szakmájukat kiválóan értő dolgozókkal kell rendelkezniük.