Csak érvényes lakcímkártyával lehet szavazni április 6-án

Az új választási törvény értelmében csak érvényes lakcímkártya birtokában lehet majd szavazni április 6-án. A helyi választási iroda vezetője, dr. Blazsek Balázs arra hívja fel a figyelmet, hogy 2013-as utcanév-változtatások kapcsán új lakcímkártyát kell készíttetnie azoknak a szavazóknak, akiknek a kártyáján még a régi utcanév szerepel. Ennek hiányában a szavazóbizottságoknak vissza kell utasítaniuk a szavazót.

Ahogy korábban megírtuk: tavaly májusban parlamenti döntés, hosszas előkészítés, a Magyar Tudományos Akadémia és a lakosság véleményének kikérése után arról született önkormányzati döntés, hogy nyolc közterület neve megváltozik Pakson. Ezek a következők: Alpári Gyula helyett Wigner Jenő utca, Április 4. helyett Búzavirág utca, Rajk László helyett Móricz Zsigmond utca, Ságvári Endre helyett Móra Ferenc utca, Szabó Erzsébet helyett Tulipán utca, Takács György helyett dr. Pongrácz Sándor utca, Wiedemann Antal helyett Levendula utca és Zalka Máté helyett Sólyom Károly utca. Megírtuk az is, hogy a lakcímkártyák cseréje ingyenes.