A TEIT nem vesz részt a politikai csatározásban

Fotó: Vida Tünde
Fotó: Vida Tünde

Folytatva a hagyományt, ismét új helyszínen, ezúttal Tengelicen tartott ülést a TEIT. A Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás szervezeti és működési szabályzatot alkotott ellenőrző bizottsága számára. Dr. Kereki Ferenc, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette, hogy nem változtak az elvárások, csupán az eddig gyakorlatban alkalmazottakat írásba foglalták, meghatározták, hogy egy ellenőrzést milyen előkészítő tevékenységnek kell megelőznie, milyen feltételeknek kell teljesülnie, illetve azt is, hogy milyen tájékoztatási kötelezettséggel jár mindez. Hozzátette, az ellenőrző bizottság tagjait felkészítik, hogy feladatuk ellátásához rendelkezzenek a szükséges ismeretekkel. Arról is beszélt, hogy cégük kommunikációs csoportjának munkájához jól illeszkedik a TEIT tájékoztató tevékenysége, hiszen biztosítja a társulás számukra, hogy könnyebben eljuttassák üzeneteiket a lakossághoz. Ennek a munkának az eszközrendszerét idén megújítja, kibővíti a TEIT. Az RHK Kft.-vel kötött megállapodás alapján ebben az évben négy kiadvánnyal jelentkeznek majd, vázolta Gáncs István, Tengelic polgármestere, a TEIT alelnöke.  Arról is tájékoztatott, hogy az atomerőművel hasonló alapokon dolgoznak a továbbiakban is. Szavai szerint most, hogy politikai hadszíntérré vált az atomerőmű, még inkább szükség van a higgadt, hiteles tájékoztatásra. A TEIT nem kíván részt venni a politikai csatározásban, szögezte le. Arról is beszámolt, hogy az év második felére új arculattal, a mostaninál markánsabban szeretnének megjelenni.