Fenyvesiék: mindig szerényen készültek a sikerekre

Fotó: Szaffenauer Ferenc
Fotó: Szaffenauer Ferenc

A különböző híradások manapság Fenyvesi Réka sikereiről tudósítanak, pedig a Fenyvesi családban több remek sportsiker is született korábban. Az Atomerőmű SE kiváló kajakosa legutóbb 2011-ben Kiszli Vandával párban lett második a franciaországi ifjúsági maraton Európa-bajnokságon, a teljesítményt a Városházán Hajdú János, Paks  polgármestere is méltatta. Az édesapa, József egykor a Paks zöld-fehér klubjában futballozott. – Megjártam a különböző korosztályos csapatokat, de a körülmények akkor elég mostohák voltak. A térség pályáit nemcsak a játékra használták, egyéb, állattartó tevékenységek is voltak, a tisztálkodási lehetőségek sem voltak mindenhol megoldottak. Igazából szeretem a futballt, de a társaim sokkal tehetségesebbek voltak nálam, ezért hamar rájöttem, a későbbiekben csak hobbiként űzöm tovább ezt a sportot – fogalmazott. Emellett az ökölvívást is kipróbálta a családfő, de ez a karrier is hamar félbeszakadt. Lányai születésekor azonban megfogadta, ha mozgásról van szó, mindenben támogatja őket.

Helga, az első gyermek sem az otthonülős fajtából való volt, a két kisebb: Judit és Réka pedig egyenesen az örökmozgó kategóriába tartozott. Vasárnaponként a Fenyvesi család apraja-nagyja – egy-két szomszéddal kiegészülve – az Atomerőmű sporttelepén futott, ugrott, dobott, egyszóval sportolt. A lányok hangsúlyozzák: édesanyjuk gondoskodó, bátorító hozzáállása nélkül biztos nem ment volna! Helga a kettes iskolában (ma már Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola) sporttagozatos osztályába járt. Kosárlabdával kezdett, de idővel az aktív kosarazást felváltotta a profi csapat mérkőzéseinek látogatása. Helga volt tehát az úttörő, de a komoly eredmények Juditnál érkeztek, aki akkoriban aktívan triatlonozott és duatlonozott is. Hamar válaszúthoz érkezett a középső hölgy, aki végül a piros-kék klub kiváló kajakosa lett.

Reményi Veronikával – barátnőjével – egészséges rivalizálás kezdődött, így hamarosan korosztályos magyar bajnoki aranyérmek kerültek a nyakába. A paksi középiskolai évek után a továbbtanulás miatt Szegedre költözött. Az egyetem alatt még rövid ideig párhuzamosan tanult és sportolt, majd végleg letette a lapátot, a diploma után férjhez ment, Szekszárdon alapított családot. Kisfia, Dávid egyéves, és szintén nem egy helyben megülő típus. Réka nyolc évvel fiatalabb Juditnál. A legifjabb lány szüleivel egyre gyakrabban megfordult a csónakháznál. 11 éves korában kezdett versenyszerűen kajakozni, előtte úszott és futott. A legnagyobb sikert fentebb már említettük, érdekesség, hogy rövidebb távokon síkvízen a hazai mezőnyben a nagy események előtti válogatókon rendre elvérzett.

Az országos bajnokság páros bronzérmét említi, mint legemlékezetesebb síkvízi eredményt, az olimpia nagyon távolinak tűnik. Jelenleg Budapesten tanul a Rendőrtiszti Főiskolán, mellette a Központi Sportiskola (KSI) csapatával tréningezik, az iskola és a sport párhuzamos megmérettetésein az első tavasz most következik, a jövője még nyitott. A paksi évekre és sikerekre a lányok szívesen emlékeznek, a legjobb tudásukat nyújtották. Az “örök elégedetlen” édesapa szerint maradt a lányokban tartalék, de büszke az eredményeikre. Ők Fenyvesiék a Csendes utcából, akik mindig csendesen, szerényen készültek a nagy magyar és immár világraszóló sikerekre.