Francia vendégek a radioaktívhulladék-tárolóban

Bátaapátiba látogatott a Francia Atomenergia Bizottság (CEA) küldöttsége, hogy megtekintse a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló felszíni és felszín alatti létesítményeit. A delegációt dr. Kereki Ferenc, az RHK Kft. ügyvezető igazgatója, Nős Bálint, a társaság stratégiai és műszaki igazgatója, valamint Bertalan Csaba telephelyvezető fogadta – számol be honlapján a társaság.  A vendégek először részletes beszámolót kaptak a radioaktívhulladék-kezelés hazai gyakorlatáról és a társaság által üzemeltetett létesítményekről. Dr. Kereki Ferenc ügyvezető az RHK Kft. szerepvállalásáról, létesítményeiről beszélt. Szót ejtett a jövőbeni tervekről is beleértve azt, hogy a nagy aktivitású, illetve hosszú felezési idővel rendelkező hulladék tárolásának megoldása is napirenden van, a kutatómunka a Nyugat-Mecsekben folyik.

Ezt követően a technológiai épületet és a már üzemelő tárolókamrát tekintették meg immár Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár társaságában.

Az RHK Kft. beszámolója szerint Bernard Bigot, a CEA elnöke az esemény végén azt mondta, hogy véleménye szerint az RHK Kft-nél a biztonságot és a gazdaságosságot szem előtt tartó professzionális tevékenység folyik, a magyar szakemberek felkészültsége és a bátaapáti létesítmény pedig világszínvonalat képvisel. A delegáció ezután Paksra utazott, hogy a paksi atomerőműben folyó munkát is megismerje.