Több mint kétszáz diákot vártak az Atomenergetikai Múzeumba

Fotó: Paksi Hírnök archív
Fotó: Paksi Hírnök archív

A fizika nagyszerű, mert egyszerű címmel indított nemrégiben a fizikához kapcsolódó kísérletsorozatot az Atomenergetikai Múzeum a tantárgy népszerűsítése, egyúttal az atomenergetikával kapcsolatos tájékozottság növelése érdekében. Mintegy tíz héten át minden kedden négy település tíz osztályának 240 diákját várták az eseményre.
Dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója a kezdeményezés hátteréről elmondta: támogatják azt a múzeumi elképzelést, hogy az iskolákban ritkán látható kísérletek bemutatásával hozzájáruljanak a fizikával kapcsolatos érdeklődés felkeltéséhez, fenntartásához. – A tantervben először a hetedik évfolyamban kap helyet a fizika, ezért döntöttünk úgy, hogy ezt a korosztályt célozzuk meg. Ők legyenek azok a gyerekek, akiknek a fizika szó érdekes, izgalmas tantárgyat jelent. Örömmel tapasztaltuk, hogy a kezdeményezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az iskolák részéről pozitív visszajelzések érkeztek – nyilatkozta a kommunikációs igazgató.

A program elsőként a TEIT-települések (Társadalmi Ellenőrző, Információs és Területfejlesztési Társulás) tanulóit célozta, a kísérleteket Krizsán Árpád fizikatanár, az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa mutatta be. Az alkalmanként hatvanperces, látványos bemutatókon való részvételen túl a diákok a múzeumot is megtekinthették.