Három-nullra nyerte az Atomerőmű a Pécs elleni párbajt

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Három meccs elegendő volt az Atomerőmű SE kosárlabdacsapatának, hogy eldöntse a Pécs elleni, három győzelemig tartó párbajt: szerda este a Gesztenyés úton meggyőző teljesítményt nyújtva diadalmaskodott a paksi csapat. ASE–PVSK-Pannonpower: 94-69.

A baranyaiak keretéből sérülés miatt Kovács Péter és Bödör Bence maradt ki. Az ASE hetek óta sérült két meghatározó játékosa, Tóth Ádám és Rodney McGruder viszont már vállalta a játékot, így ismét teljes kerettel gazdálkodhatott Braniszlav Dzunics.

Belekezdett az Atom, pillanatok alatt 7-0-ra húzott el, és az ötödik percben Vaughn triplájával már tíz pontra hízott a két csapat közti különbség. A következő percekben Körtélyesi volt a paksi pontfelelős, a vendégek Sarlija és Nelson révén tartották a lépést. Vaughn szórt be két triplát, de a másik oldal sem tétlenkedett, Budimir volt kétszer eredményes. Tízpontos ASE-előnynél ért véget az első negyed.

A második játékrész elején fej fej mellett haladtak a csapatok, egészen a 14. percig. Ekkor Vaughn és Medve is betalált távolról, és máris 16 pontra nőtt a különbség a két csapat között. Nem adta meg magát a PVSK, szorgosan termelték a pontokat, és Budimir dudaszóra beeső hárompontosával tízen belülre jöttek.

A harmadik felvonás közepéig tartotta magát a PVSK, Sarlija pontjaival 7 pontra zárkóztak fel. Nem zavaradott meg az ASE, fokozta a tempót, Körtélyesi és Vaughn vezérletével 16-2-es rohanást vittek véghez. Kovács Ákos duplájával húsz pont fölé nőtt a hazai előny a harmincadik perc végére.

Az utolsó negyedre már eldőlt minden, de a vendégek továbbra is becsülettel küzdöttek, igyekeztek szorosabbá tenni a mérkőzést. McGruder egyre jobban belelendült a játékba, és pontjaival, lepattanóival nagy hasznára volt újra a csapatnak. Az utolsó percekben már a közönségnek is játszottak a paksi játékosok, és magabiztosan nyerték a találkozót.

Ezzel a győzelemmel ASE–Pécsi VSK: 3-0. A döntőbe jutásért a Sopron–Alba Fehérvár párharc győztesével fog mérkőzni Braniszlav Dzunics csapata.

Atomerőmű SE – Pécsi VSK-PANNONPOWER 94-69 (28-18, 18-19, 15-13, 23-19)

Rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés

ASE Sportcsarnok,
V: Földházi T., Szabó G., Fodor A. (Balogh L.)

ASE: Vaughn 26/18, Medve 10/3, Körtélyesi 20/6, Szabó Zs. 8/6, Jones 5 Csere: McGruder 13, Tóth Á. 2, Eilingsfeld 5, Baki -, Kovács Á. 5, Kerpel-Fronius –

PVSK: Nelson 17, Bíró 3/3, Csabay 5/3, Budimir 20/6, Sarlija 16 Csere: Somogyfoki -, Délity 6/6, Nagy K. -, Halász 2