Hevesy György-díjat kapott Elter Enikő

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

Váratlanul érte Elter Enikőt, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vegyészeti főosztályának vezetőjét a hír, hogy idén neki ítélték a „Hevesy György-díj a nukleáris biztonságért” elismerést. Az külön örömmel töltötte el, hogy a kitüntetésnek jó visszhangja volt. A díj nem egyszemélyes eredmény, része van benne a kiváló csapatnak, amelyben dolgozik, illetve családjának, akiket ezért köszönet illet – hangsúlyozta a kitüntetett.
Enikő szabolcsi lány, a Debreceni Vegyipari Szakközépiskola után Moszkvában a Gubkin Kőolaj- és Földgázipari Egyetem kémiai technológiai ágazatán tanult. Tolna megyébe férje, Elter József oldalán érkezett, akivel Szekszárdon telepedtek le. Két fiuk született, ma már mindketten felnőttek. – Életünk egyik legjobb döntése volt fiatalon gyereket vállalni. Megnyugtató látni, hogy megállják a helyüket az életben – árulta el.

Nyolc évig Szekszárdon dolgozott, közben a Veszprémi Egyetemen környezetvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. Nagy váltást jelentett számára, amikor a paksi atomerőmű munkatársa lett. Itt a Radioaktív Hulladékkezelési és Vegyészeti Fejlesztési Osztályon kezdett dolgozni mint önálló mérnök. Ahogy fogalmaz: egy kis kanyart vett szakmai pályafutása, amikor egy pályázatot megnyerve a balesetelhárítási szervezethez került. 2003-ban az Üzemidő Hosszabbítási Projekttől felkérést kapott a környezetvédelmi engedélyeztetéssel kapcsolatos munkálatok koordinálására. Ez egy kihívásokkal teli, szép időszak volt, hiszen úttörő feladatot vállaltak, megtapasztalták ennek minden szépségét és buktatóját. A 2003-as üzemzavar után kollégáival közösen elkészítették az erőmű új közép- és hosszú távú radioaktívhulladék-kezelési koncepcióját. – Igazi csapatmunka eredményeként az atomerőmű 2004-ben megkapta a blokkok teljesítménynövelésének vízjogi, míg 2006 végén a blokkok üzemidő-hosszabbítására vonatkozó környezetvédelmi engedélyt. – A munka során kiváló külső és belső szakemberekkel dolgozhattam együtt, akiktől rengeteget tanultam a szakmáról, emberségről, közösségformálásról, biztatásról – fogalmazott.

Elter Enikőt 2007-ben újabb szép feladat találta meg, felkérést kapott az Üzemviteli Igazgatóság Vegyészeti Főosztályának irányítására, azaz visszatért alapszakmájához. A szakterület nagy, változatos, beletartozik a radioaktívhulladék-kezelés is, ami mindig szívügye volt. Az üzemvitelen dolgozni folyamatos kihívás – mondta Enikő. Azt is elárulta, hogy nagyon szeretnek Szekszárdon élni, az olvasás és kertészkedés mellett az utazás a kedvelt időtöltése, korábban négyesben, mostanság inkább kettesben utaznak férjével, aki az atomerőmű nukleáris főosztályát vezeti.