Megvan a harmadik légiós

Lengyelországba, az Anwil csapatához igazolt az ASE ex-irányítója, Deonta Vaughn – számolt be a hírről a bb1.hu. Azok után, hogy a piros-kékek leigazolták John Robersont, sejteni lehetett, hogy Deonta Vaughn nem marad Braniszlav Dzunics csapatában, mára viszont eldőlt, hogy a lengyel élvonalban folytatja.

Mindeközben az is kiderült, hogy az ASE harmadik légiósa Henry Dugat lett. A Gesztenyés úti klub honlapja szerint a játékos a Baylor egyetemen végzett, tavaly a Phoenix Hagen csapatát erősítette. Egy évvel korábban a svéd bajnokságban pattogtatott, most Németországból teszi át a székhelyét az amerikai légiós. A paksi tréner véleménye szerint egy atletikus, jó játékossal bővül a keret, aki Robersonnal együtt remek párost alkot majd a periméteren védekezésben, és gyorsaságának köszönhetően támadásban is sok várható tőle. A játékos Robersonhoz hasonlóan egy évre kötelezte el magát, és szeptember elsején érkezik meg Magyarországra.