Szent István örökségére emlékeztettek

Fotó: Szaffenauer Ferenc
Fotó: Szaffenauer Ferenc

„A múlt megtanított bennünket arra, hogy nem a gazdagság, nem a bőség, hanem a béke és a biztonság a legnagyobb kincs. A családok derűje, az anyák mosolya és az apák szerető szigora. Ezt kell őriznünk, meg a kultúrát, amit több mint ezer éven keresztül ez ideig sikerült átörökítenünk” – A Szent István napi városi ünnepségen Tell Edit alpolgármester mondott beszédet, az ökumenikus kenyérszentelést Vida Zsolt káplán, Szabó Vilmos Béla evangélikus esperes és Lenkey István református lelkész végezte, majd Hajdú János polgármester megszegte az új kenyeret, amelyet jó szívvel ajánlottak kóstolásra a megjelenteknek.