Akad, ahol heten indulnak a polgármesteri székért

Lejárt szeptember 8-án az októberi, helyhatósági választásokhoz kapcsolódó jelöltállítási határidő. A paksi választók két polgármesterjelölt és negyvenegy képviselőjelölt közül választhatnak október 12-én. Ezen a napon nyolc egyéni választókerületi és három listás mandátum sorsáról születik döntés.
Dr. Sátor Vera, a választási iroda vezetőhelyettese azt mondta, hat szervezet aspiránsai adták le a szükséges aláírásokat, kompenzációs listát öt állított közülük. Ezek névhasználatuk szerint ábécérendben a következők: DK – MSZP, FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, JOBBIK, Néppárt.hu, illetve a Paksi Lokálpatrióták Egyesülete. Kozmann György a FIDESZ-KDNP, Süli János a Néppárt.hu színeiben méreti meg magát mint polgármesterjelölt. Egy ideig úgy tűnt, hogy lesz még egy vetélytársuk, de – mint dr. Sátor Verától megtudtuk – kedden délben kitöltetlenül visszavitte az aláírásgyűjtő íveket az a budapesti férfi, aki múlt csütörtökön kérte a dokumentumokat azzal a szándékkal, hogy polgármesterjelöltként indul Pakson.
Minden választókerületben öt személy neve szerepel majd, kivéve a 3. választókerületben, ahol a Munkáspárt is állított jelöltet. Hét német nemzetiségi és tizenkét roma nemzetiségi jelölt is versenybe száll október 12-én a választók bizalmáért. Megtörtént a nevek sorrendjét eldöntő sorsolás is, amelynek eredménye a város honlapján olvasható.

A paksi járás egyes településein igen népszerűvé vált a közéleti szerepvállalás, sok helyütt kifejezetten nagy a „választék” mind polgármester-, mind képviselőjelöltekből. A csúcstartó Nagydorog, ahol hét polgármester-, illetve 34 képviselőjelölt adta le a szükséges aláírásokat. A jelenlegi polgármester, Veres Imre nincs közöttük. Szintén búcsúzik a polgármesteri széktől Pusztahencsén Lengyel Jánosné. Öten pályáznak a helyére, képviselő viszont tizenöt ember szeretne lenni. Ezeken a településeken mindenki függetlenként száll ringbe. Dunaföldváron is öt polgármesterjelölt van, három közülük független, egy a Fidesz-KDNP, egy a Jobbik jelöltje, a földvári képviselő-testületbe huszonheten szeretnének bekerülni. Sokan – szám szerint négyen – pályáznak a faluvezetői címre Sárszentlőrincen is, egyikük a Jobbik színeiben, hárman függetlenként. A képviselőjelöltek száma is magas, 23 fő. Madocsán is négy aspiráns van a polgármesteri posztra. Két riválisa van a jelenlegi polgármesternek Gerjenben, Györkönyben és Pálfán, egy-egy kihívóval kell megbirkóznia Bikácson, Bölcskén, Dunaszentgyörgyön, Kajdacson és Németkéren a mostani első embernek. Egyetlen olyan települése van a paksi járásnak, ahol nem akarják elbitorolni a jelenlegi településvezető székét, ez Tengelic, ahol a képviselő-testületbe tizenegyen szeretnének bejutni. A legkevesebb képviselőjelölt egyébként Györkönyben (8) és Gerjenben (9) indul.