Cseh delegáció érdeklődött az üzemidő-hosszabbításról

Fotó: Vida Tünde
Fotó: Vida Tünde

Szlovákia után Magyarországra, azon belül Paksra is ellátogatott a cseh Dukovany atomerőmű 20 kilométeres körzetében élő 150 ezer embert képviselő civilszervezet, hogy az üzemidő-hosszabbítás tapasztalatairól szerezzen információt. A szakmai csoport tagjait az atomerőműben tett látogatásuk után Hajdú János polgármester is fogadta. Aleš John, a Dukovany Atomerőmű Civil Biztonsági Bizottságának elnöke azt mondta, hogy informális szervezetük 1995-ben alakult, akkor ő volt az atomerőmű vezetője. Most társaival együtt azon fáradozik, hogy lefordítsa a laikusok számára az atomerőmű műszaki nyelven megfogalmazott üzeneteit, mondanivalóját. Aleš John arról számolt be, hogy Csehországban a villamosenergia-termelés 30 százalékát teszi ki az atomenergia. Két telephelyen hat reaktor működik, négy paksival azonos egység Dukovanyban, két ezer megawattos blokk Temelínben. A csehek 60-70 százaléka támogatja a nukleáris energia alkalmazását, ez az érték Dukovany körzetében magasabb, 80 százalék. Az ott működő blokkok valamivel fiatalabbak a paksiaknál, az elsőt 1985 óta termel. – Tudjuk, hogy a paksi egyes blokk tavaly megkapta az engedélyt a továbbüzemelésre, reméljük, hogy a mi egyes blokkunk is megkapja. Látogatásunk célja, hogy tájékozódjunk ennek folyamatáról – vázolta a bizottság vezetője. Aleš Johnt arról kérdeztük, hogy mi az, amit paksi példa alapján szívesen meghonosítana Dukovanyban. A szakember azt mondta, a Karbantartó és Gyakorló Központ nagyon jó létesítmény, örülne, hogy náluk is lenne ugyanilyen, mert kiválóan alkalmas a karbantartó személyzet képzésére.