Lakosságifórum-sorozatot indít a Néppárt

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

Kötetlen baráti találkozót tartott péntek délután a Sárgödör téren a választások előtti kampány hajrája előtt a Polgári Összefogás Paksért Egyesület. A Néppárt.hu jelöltjei a Polgári Összefogás Paksért Egyesület támogatásával indulnak az őszi önkormányzati választásokon. Süli János polgármesterjelölt azt mondta, a következő három hét szoros időbeosztással telik, hiszen lakossági fórumokat tartanak minden választókörzetben, hogy jobban megismertessék magukat, lehetőséget teremtsenek a véleménycserére. Süli János arra is kitért, hogy korábbi választásokon már szerepet kapott a Polgári Összefogás, most elérkezettnek látták az időt arra, hogy létrehozzanak egy egyesületet ennek égisze alatt, ami „hosszú távon képes lesz integrálni azokat a paksi polgárokat, akik a város érdekében együtt akarnak dolgozni politikai hovatartozásuktól függetlenül”.

Aki nyitott szemmel jár, tudja, mik foglalkoztatják a város lakóit, vázolta a polgármesterjelölt, aki szerint „bárki indul Pakson, csodákat nem tud tenni, hiszen mindenki számára egyformán ismert gondokat kell kezelni”.

Dr. Rujder Mária, a 3. körzet jelöltje arról számolt be, hogy napokon belül eljuttatják újabb bemutatkozó anyagukat a választókhoz, ezeken a körzetek programterve és a lakossági fórumok időpontja is szerepel.