Öt kiállító érkezik a képtárba

Forrás: paks.hu
Forrás: paks.hu

Kaszás Tamás és Loránt Anikó munkái a túlélési módszerekkel elméleti és gyakorlati szinten is foglalkoznak, egyúttal a feledésbe merülő népi tudomány jelentőségére is felhívják a figyelmet. Alkotásaikat a képtár legújabb kiállításán szeptember 26-án láthatja a közönség. Kaszás Tamás érdeklődése évek óta szociális, lokális témákra, politikai, közösségi jelrendszerekre irányul, míg Loránt Anikó egy sokkal személyesebb világot tár elénk. A több ízben együtt alkotó mûvészek tevékenységében ugyanakkor számos közös motívum is tetten érhetõ.

Ugyanezen a napon mutatkozik be a képtár emeletén Vécsei Júlia médiaművész, aki még 2007 májusában indította el a ZINE, „RAJZLAP/DRAWING-PAPER” című nagyszabású projektjét. A rajz területén alkotó képzőművészeket kért fel arra, hogy egy-egy egyedi kiadványt hozzanak létre. A korlátozott példányszámú sorozatnak évente hat száma jelenik meg, az első hat rajzlap alkotói fiatal művészek. Vécsei Júlia hasonló különlegességeket hoz el Paksra is.

Mellettük két helyi alkotó, Makó András és Péger József állít ki a Hangárban.