Megreformálná a szemétdíjakat Podrogya Istvánné

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

Az ígéretekkel ellentétben nem lett felújítva a Mária, a Péter, a Virág és a Kinizsi utca, pedig a Lánc utcával együtt itt a legégetőbb a probléma, mondja Podrogya Istvánné, a DK-MSZP képviselőjelöltje. A hármas választókörzet  aspiránsa sajtótájékoztatóján elmondta, a Péter és Pál utca találkozása rendkívül forgalmas terület. A környéken a csapadékvíz-elvezetés sem megfelelően kivitelezett, esősebb időszakokban szinte képtelenség átkelni egyik oldalról a másikra. Az ott lakók arra panaszkodnak, hogy a Fehérvári úton például befolyik a házakhoz a víz és áztatja azokat, a Szérűs utca pedig nagyon forgalmas lett, oda fekvőrendőr kellene, emelte ki a jelölt.

Mint mondta, szemétdíjbeszedőként járva az utcákat eddig is folyamatosan találkozott az emberek véleményével, de jelöltsége óta célzottan is eljuttatják hozzá az észrevételeket. Véleménye szerint az útfelújításokat a jövőben nem dömpingszerűen, hanem arányosan, megfelelő előkészítést követően kell elvégezni a hibák kiküszöbölése érdekében. Podrogya Istvánné hozzátette, megválasztása esetén igazságosabbá tenné a szemétdíjakat is. A szemétszállítás árát úgy kell meghatározni, hogy mindenki annyi után fizessen, amennyit megtermelt. Véleménye szerint a rendszer akkor lesz méltányos, ha mérve lesz a hulladék, akkor a kijátszás lehetősége is kevesebb, és mindenki ténylegesen annyit fizet, amennyit szükséges.

Fejtse ki véleményét Facebook-oldalunkon!