Mezősi Árpád: a mellékutcák sem szenvedhetnek hátrányt

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

A mellékutcában nem mellékemberek élnek, hanem paksiak, akiknek ugyanolyan életminőséget kell biztosítania az önkormányzatnak, mint a frekventáltabb területeken élőknek – mondta Mezősi Árpád, a DK-MSZP képviselőjelöltje sajtótájékoztatóján. A 4. számú választókerület aspiránsa szerint a Pál és Györköny utca környéke annak ellenére, hogy nagy forgalmú, mostoha szerepet kap, itt nem történtek meg a szükséges útfelújítások és a terület tisztán tartása, karban tartása sem megoldott. Mezősi Árpád véleménye szerint amennyiben a fideszes többségű városvezetés az elmúlt nyolc évben olyan ütemben folytatta volna az utcafelújításokat, mint ahogyan az MSZP-s képviselők kezdeményezték azt 2002. és 2006. között, az emberek életminősége jelentősen javult volna, hiszen nem mindegy, milyen környezetben élnek.

A gyógyfürdő 1,3 milliárdos beruházását önerőből oldotta meg a város ahelyett, hogy pályázott volna, pedig abban az esetben a források felét az itt élőkre lehetett volna fordítani, mondja. – Az új vezetésnek máshogy kell majd gondolkoznia – szögezte le a képviselőjelölt. Az aspiráns szerint Paksnak külsőleg is várossá kell válnia, járdái nem lehetnek ilyen rossz állapotban, a mellékutcák pedig nem szenvedhetnek hátrányt a közterületek karban tartása és a hóeltakarítás szempontjából sem.

Szóljon hozzá a Facebookon!