Hanol János: újra kell gondolni a helyi Fideszt

A Fidelitas paksi szervezete gratulál Süli János polgármesteri győzelméhez és az új testületet alkotó néppárti képviselőknek, áll a Fidesz paksi ifjúsági szervezetének sajtóközleményében. „Sajnálattal vesszük tudomásul a Fidesz polgármesterjelöltje, Kozmann György és csapatának vereségét, egyúttal listás képviselői mandátumához gratulálva, kérjük, hogy a kampány alatt többször hivatkozott kormányzati kapcsolatrendszerét a jövőben minden tekintetben használja fel a városért való együttműködésben.” – fogalmaz a közlemény.

A dr. Hanol János elnök által szignózott kommüniké leszögezi: a Fidelitas nem vett részt az eldurvuló kampányban és távol tartotta magát a jelöltállítás körüli pártvitáktól. „A választási folyamat során ejtett hibák kielemzése az érintettek feladata lesz, azonban az elszenvedett megdöbbentő vereség véleményünk szerint arra utal, hogy Pakson a jobboldali szavazók nemcsak Süli János mögé álltak, de egyúttal véleményt mondtak a helyi Fideszről is” – írja Hanol János, aki szerint a pártszervezet teljes újjászervezése lenne kívánatos.

„A Fidelitas továbbra is a városvezetéssel együttműködve kívánja a paksi fiatalok érdekeit képviselni, ezért nyitott a Süli János polgármester úrral és a néppárti képviselőkkel való együttműködésre. Az elhatározást erősíti az a tudat is, hogy a győztes csapatot is polgári értékrendet valló jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata vagy korábban fideszes személyek alkotják.” – fogalmaz a sajtóközlemény.