Jó benyomásokat szerzett Pakson az uniós szakértő

Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Jó benyomásokat szerzett a paksi ipari parkban tett látogatása során Jack Engwegen, az Európai Bizottság Regionális Főigazgatósága Magyarországért felelős részlegének vezetője, és Vincze Norbert, az Európai Bizottság (DG Regio) nemzeti szakértője. Az Európai Bizottság szakemberei azért érkeztek a Dél-Dunántúlra, hogy személyesen tájékozódjanak arról, hogyan hasznosulnak az uniós pályázatok keretében érkező források. Jack Engwegen azt mondta, az ipari parkban foglalkoztatott létszám és a dr. Sztruhár Sándor ügyvezető által vázolt fejlesztések azt jelzik, hogy Pakson hatékonyan használták fel a pályázati forrásokat. A szakértő nemcsak ezt, hanem az adottságait illetően is elismerően szólt Paks ipari parkjáról. Azt mondta, nem túl nagy a távolság Budapesttől, az pedig kifejezett előny, hogy az ipari parkot az autópályáról néhány perc alatt el lehet érni. Ez – húzta alá – az exportpiacra termelők számára fontos ismérv. Hozzáfűzte, hogy több országbeli vállalkozás van a parkban, ami szerinte annak eredménye, hogy jók az adottságok, színvonalasak a szolgáltatások.

– Reméljük, hogy ha még több európai uniós pénz érkezik a régióba, a külföldi vállalkozások száma növekedni fog, ami jót tesz a magyar gazdaságnak – fogalmazott. Jack Engwegen emlékeztetett arra, hogy az újabb hétéves uniós ciklus kifejezetten a gazdaságfejlesztésre fókuszál. Külön kiemelte, hogy nem az Európai Bizottság feladata a pályázatok nyilvánosságra hozatala, illetve a beérkezett igények elbírálása.
– Most tárgyaljuk a következő hét évre szóló operatív programokat. Ez az út számomra is tanulási folyamat, hiszen most vagyok először a régióban. Minden információt, véleményt, amire most szert teszek, fel fogok használni azzal a céllal, hogy minél jobb programokat tudjunk elfogadni – összegezte.

Dr. Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség szervezésében érkeztek Paksra az Európai Bizottság tisztségviselői. Azért éppen ide, mert olyan ipari parkot akartak látni, ahol viszonylag sok uniós támogatású beruház jött létre. A paksi ipari park területén 12 uniós támogatású projekt valósult meg. A vissza nem térítendő támogatás összértéke 800 millió forint, az ennek felhasználásával megvalósított fejlesztés értéke kétmilliárd, ami szép eredmény különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évben meg kellett küzdeni a válság hatásaival is.

Dr. Sztruhár Sándor Jack Engwegennek tolmácsolta a vállalkozók uniós pályázatokkal kapcsolatos problémáit. Azt mondta, a feltételek nagyon szigorúak, a támogatási intenzitás alacsony, 30 százalékért nem érdemes vállalni a nagyon kemény feltételeket, hiszen 10 százalékot elvisz a pályázatírás, fejtegette. Azt pedig kifejezetten rossz iránynak minősítette, hogy a vissza nem térítendő támogatás helyett a nagyon kedvező kamatozású hitelt akarja az unió favorizálni. – Sok vállalkozás vegetál, számukra a hitel nem jó megoldás – mondta.

Barnabás István alpolgármester arra mutatott rá, hogy a Paksi Ipari Park 700 dolgozójával a város második legnagyobb foglalkoztatója. A Paksi Ipari Park Kft. évtizedes munkatapasztalatával nagyon sok segítséget tud nyújtani a vállalkozásoknak. Erre, és a város ebbéli szerepvállalására fokozottan szükség lesz az atomerőmű beruházás során. Klaszterbe kell tömöríteni azokat a vállalkozásokat, amelyek szerepet kívánnak vállalni a munkában, emelte ki.